"Ha akarjátok, nem álom" (Herzl Tivadar)

Cionizmus

HírTV: Hóman Bálint zsidó volt, a társait deportáltatta

A televízió az amerikai különmegbízott szájába adta ezt a hazugságot

2015. december 14. - eisen64

hirtv_homan.pngA HírTV vasárnap esti székesfehérvári tudósításában azt állította, hogy Ira Forman, az amerikai kormány antiszemitizmus-ügyi különmegbízottja szerint Hóman Bálint zsidó volt, aki zsidó társai deportálásában vett részt. A tudósításból úgy tűnik, mintha Formannak fogalma sem lenne a történelemről, és azt gondolná, hogy Hóman zsidóként a Szálasi-parlament tagja lehetett, az egész szoborbotrány pedig csak egy újabb zsidó belügy. Az amerikai nagykövetség sajtóosztálya szerint azonban a HírTV-nek adott interjúban szó sem volt erről.

A HírTV székesfehérvári tudósításának utolsó előtti két mondata így szól (01.55-től):

"Itt volt egyébként az amerikai kormány antiszemitizmus-ügyi biztosa (Ira Forman) is, aki ugyan nem szólalt fel, de a hanuka ünnepség alkalmából gyertyát gyújtott és külön interjúban egyébként azt mondta, hogy ő is azért jött el és azért tartotta fontosnak, hogy ezt a szoborállítást megakadályozza,

mert nem érti, hogyan lehet egy olyan politikusnak szobrot állítani, aki zsidóként a zsidó társai deportálásában vett részt.

content_forman.jpg

Ira Foramn amerikai különmegbízott Székesfehérváron meggyújtja a hanuka-gyertyát

Forman azonban soha nem állította Hómanról, hogy zsidó, és még csak hasonlót sem mondott. Az amerikai nagykövetség sajtóosztálya kérdésünkre megerősítette, hogy a különmegbízott Székesfehérváron nyilatkozott a HírTV-nek, és szó szerint ezt mondta*:

"Felfoghatatlannak tartjuk azt, hogy bárki is olyan ember iránt akar tiszteletet kifejezni, aki tevékenységéhez több százezer magyar állampolgár állampolgári jogaitól való megfosztása tartozik, csak azért mert zsidók voltak, majd pedig 1944-ben támogatta azt, hogy deportálják őket, olyan időben, amikor nem sokkal ezt követően valóban deportálták és a halálba küldték őket Auschwitzba. Négyszáz negyven ezret. Felfoghatatlannak tartjuk, hogy valaki, hogy emberek ilyet akarjanak. Ezért támogatjuk azokat a magyarokat, akik itt vannak és akik ellenzik ezt a szobrot."

ira-forman-in-budapest-635x357.jpg

Ira Forman a budapesti Országgyűlésben, 2013 tavaszán

Az abszurd és felháborító állítást - miszerint Hóman zsidóként a Szálasi-féle parlament tagja maradt, miközben társait Auschwitzba küldi - a stúdióban a műsorvezető szó nélkül hagyta és megköszönte a tudósítást.

A HírTV később sem pontosított, a hamis idézetet tartalmazó anyagot változtatás nélkül feltették a televízió weboldalára.

forman_twitter.png

Ira Forman a tüntetés után #ItsNotJustAStatue” (Nem csak egy szobor) hashtaggel posztolt Twitter-csatornáján. A Hóman-szobor körüli botrányról és a székesfehérvári tüntetésről világszerte tudósítottak, a New York Timestól a BBC-n át a Der Spiegelig.

* Az eredeti idézet, amelyről az amerikaiak hangfelvétellel rendelkeznek: 

usemb_forman.png

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cionizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr358172384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása