Nagy pakkokkal érkeznek zsidó fiatalokkal együtt a nemzetek ifjai is a világ minden tájáról, hogy a Héber Szentírást tanulmányozzák, majd egy nemzetközi konferencián a világ vezető tudósait, professzorait hallgassák a témában. A megközelítés újszerű. Nem kritizálni, nem szétcincálni kívánják a szöveget, hanem azt teljesen hitelesnek fogadva el úgy, ahogy van, a különféle tárgyterületekhez kapcsolódóan annak valódi, eredeti mondandóját keresik, mely aztán a világ minden táján egyaránt hasznosítható. A program fő szervezőjével, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökével, Dr. Jórám Cházóníval beszélgetett Jeruzsálemben Finta Szilvia.

Több évvel ezelőtt indította a Herzl Intézet az úgynevezett Zsidó filozófiai teológia programot. Kezdetben meglett egyetemi tanárok, kutatók csatlakozhattak a programokhoz, idén pedig harmadik alkalommal rendeznek fiatalok számára is workshopot, hogy reggeltől estig együtt tanulmányozzák velük a Héber Szentírást. A könyvében azt írja, hogy nem titkolt célja, hogy világszerte az egyetemeken a Héber Szentírás tanításai éppúgy a tananyagok részét képezzék, mint a görög filozófusok elméletei. De mit is kell értenünk tulajdonképpen a „zsidó filozófiai teológia” (Jewish Philosophical Theology) kifejezés alatt?

– A „zsidó filozófiai teológia” kifejezés azt jelenti, hogy filozófiai kérdések feltevésével és filozófiai eszközök segítségével próbáljuk megérteni azt, hogy a klasszikus zsidó – tehát mind a bibliai, mind a rabbinikus – szövegek mit is akarnak nekünk mondani. Ugyanis a próféták és a bölcsek, akik ezeket a szövegeket alkották, sok olyan kérdéssel is foglalkoztak, amikkel a hagyomány nem  nagyon foglalkozik. Tehát, ha feltesszük a pszichológia, a metafizika, a politikaelmélet stb. kérdéseit a klasszikus zsidó szövegeknek, akkor láthatjuk, hogy ezeknek a szövegeknek a legtöbb esetben vannak válaszai ezekre a kérdésekre. Ezt értem tehát a klasszikus zsidó szövegek filozófiai vizsgálata alatt.

Jórám Cházóni a Cambridge Egyetemen

Ön ortodox zsidó, aki feleségével, gyermekeivel együtt itt van ezeken a workshopokon, konferenciákon, és együtt kutatják a Héber Bibliát, filozófiai kérdéseket szegeznek neki. Nem veszélyes a Biblia, a hagyomány filozófiai vizsgálata? Nem válik tőle az ember hitetlenné, lázadóvá?

– A világ tele van olyan érvekkel, amik lázadóvá tesznek. A gondolkodás, filozofálás egy részről némelyeket nagyon hitetlenné és kritikussá tesz, míg másokat istenfélő, hithű zsidóvá. Én arra bátorítom az embereket, hogy tegyenek fel nekem kérdéseket, én pedig megadom a válaszaimat. Nem gondolom, hogy kritikusabb, „lázadóbb” volnék annál, mint ahogy ez a világ többi részén van. A könyvemet is a hithű zsidóság javára írtam.

Egy filozófus egész életében az igazságot keresi, és a szóbeszéd szerint nem is igazi filozófus az, aki azt állítja, hogy az igazságot megtalálta. Ön számára, hithű zsidó számára, aki egyben filozófus is, mit jelent az igazság, az igazság keresése?

– Először is egy hithű zsidónak is egész életében az igazságot kell keresnie. Az az ember, aki abbahagyja az igazság keresését, valójában soha nem is kereste azt. Igazából nagyon sok filozófus sem kereste soha az igazságot. Elmentek az egyetemre, elkezdtek bizonyos professzorokat követni, és egész életükben azt hiszik, hogy amit az a professzor mond, amit az egyetemen tanultak, az az igazság. Attól, hogy valakinek filozófus a szakmája, az még nem teszi őt ténylegesen az igazság keresőjévé. És az, hogy valaki hithű zsidó, még nem jelenti azt, hogy ne keresné az igazságot.

Az, hogy valaki filozofikus alkat, és keresi az igazságot, nem azt jelenti, hogy minden héten megváltoztatja a gondolkodásmódját. Ha tettél egy ígéretet, akkor azt nem fogod megváltoztatni a következő héten csak azért, mert filozófus vagy. Az a döntés, hogy a gyermekeidet a zsidó törvényeknek megfelelően szeretnéd felnevelni, egy olyan döntés, melyet a kutakodásod egy bizonyos állomásán, állapotában hoztál. Folytatnod kell az igazság keresését, de ez nem azt jelenti, hogy meg kell szegned az ígéreteidet, az elkötelezettségeidet. Az, hogy valaki filozófus, nem azt jelenti, hogy megszegi az állami törvényeket, mert a héten arra a következtetésre jutott, hogy az állami törvények nem helyénvalóak.

Elkötelezett vagyok a népem és nemzetem iránt – s ez filozófiailag egy megalapozott és megindokolható álláspont. Nem sértjük meg az állam törvényeit, nem sértjük meg a zsidó hagyományokat, mert nagyon is jó okunk van arra, hogy ezt ne tegyük. Ugyanakkor, mivel minden embernek van elméje, mindenki képes kutatni, keresni, megvan az okunk arra is, hogy ezt tegyük. De általában véve konstruktív emberek szeretnénk lenni, akik támogatják az országukat, annak rendjét, hagyományait, és ez filozófiailag egy nagyon is indokolható álláspont. A nyugati filozófusok többsége is egyetért ezzel az állásponttal, hogy általában véve meg kell tartani a törvényeket. Tehát nem nagyon különbözöm tőlük.

Ön és kollégái egy teljesen új megközelítés szerint kutatják a Héber Bibliát. Nem azt teszik, mint Alexandriai Philón vagy egyes középkori zsidó filozófusok, akik egyesíteni kívánták a Bibliát a filozófiával, és jobbára a görög gondolkodók elméleteihez asszimilálódtak, hanem egyfajta „fundamentalista” módszert követnek, mely a Héber Szentírást a maga egyediségében kutatja. Miért gondolja, hogy ez egy jobb megközelítés, mint az elődöké?

– Mert engem az érdekel, hogy mit gondol Jeremiás. Ha a platonikus filozófia megvilágításában olvasnám, akkor semmi nem állna szemben a platonikus filozófiával. Akkor nem is Jeremiást olvasnám tulajdonképpen. Tehát én azt szeretném tudni, hogy mit gondol Jeremiás. Annak pedig, hogy ezt megtudjam, az az egyetlen módja, hogy félreteszem a görög filozófiai tradíciót, és megpróbálom megérteni a bibliai gondolkodókat, azt, hogy ők maguk mit mondanak. Ez nagyon nehéz feladat, a siker nem garantált, de ez a cél.

De a Biblia nem túl népszerű a tudósok között. A professzorok nagy része nem fogadja el, ha egy hallgató a Bibliára hivatkozik az egyetemen, mondván, hogy a kinyilatkoztatás és a tudomány az két külön dolog. Ugyanakkor közismert, hogy Parmenidész, Empedoklész, Szókratész mind istennők vagy szellemi lények segítségével fejtették ki tanításaikat, őket viszont senki nem kérdőjelezi meg a tudományos diskurzusokban. Ön szerint lehetséges áttörni a Héber Szentírással szembeni előítéleteket, amelyek azt mondják, hogy a Biblia nem releváns a tudományos vitákban, és hogy a Bibliának nincsenek tanításai az etika, az elmefilozófia, a politológia és egyéb tárgyterületeket illetően?

– Hát Ön is itt van, látja, lehetséges! Az emberek ma ezt hallani akarják. Persze nem mindenki, de néhányan már igen. Úgy tizenöt évvel ezelőtt még nagyon egyértelműen ateista álláspontot képviseltek az akadémikusok, de ez változóban van. A filozófusok nagy része még ateista, de az ellenállás, a tiltakozás azzal szemben, hogy a vallási szövegeket tanulmányozzuk az egyetemeken, ma sokkal gyengébb, mint tizenöt évvel ezelőtt volt. Az akadémikusok ma sokkal inkább bevallják azt, hogy nem tudnak mindent, és sokkalta inkább meghallgatják azokat, akik intelligens alternatívákat tárnak eléjük. És ha van intelligens alternatívánk, akkor azt elismerik és figyelembe veszik. Az áttörés tehát folyamatban van.

Konferenciákat, workshopokat, egyéb programokat szerveznek, könyveiket az Oxford és a Cambridge kiadók adják ki. Mi a céljuk tulajdonképpen ezzel az egésszel?

– Azt szeretném, hogy az egyetemek nyitottak legyenek arra az eshetőségre, hogy vannak igazságok a Héber Bibliában és a Talmudban. És előfordulhat, hogy ezek az igazságok sok témát illetően messze jobbak, mint amiket más forrásokban lehet találni. Ha készek megvizsgálni azt, hogy Kantnak van-e olyan igazsága, ami jobb, mint másoké, vagy Heideggernél találhatunk-e olyan igazságot, ami esetleg jobb, mint a többieké, akkor én csak annyit kérek, hogy adjanak esélyt arra is, hogy megvizsgáljuk, a Héber Bibliában találhatunk-e olyan igazságot, ami jobb, mint másoké.

Azt írja, hogy a nyugati gondolkodás egyik alapvető problémája – amit Tertullianusra vezet vissza – az, hogy elválasztja egymástól a hitet és a gondolkodást, a hitet pedig szükségszerűen vaknak képzeli el. Ezzel szemben Ön azt állítja, hogy a Biblia az egyéneket folyamatos gondolkodásra, keresésre, egyéni ítélettételekre ösztönzi, vagyis arra, hogy igazából racionális okok mentén higgyenek. Ugyanakkor egyes gondolkodók szerint a hit az leginkább a szerelemhez hasonlít, tehát mégiscsak van benne valamiféle irracionális elem. Egy ember meg tudja mondani pontosan, hogy miért szereti, miért választja a feleségét? Nincs a hitben mégiscsak valamiféle irracionális elem?

– De, teljesen igaza van. Ugyanakkor, annak az irracionalitása, hogy az ember miért szereti a feleségét, általában véve nem különbözik annak az irracionalitásától, hogy miért éppen egy bizonyos álláspontot képvisel politikaelméletből, etikából vagy metafizikából.

Az emberek először intuícióik alapján döntenek arról, hogy mi jó vagy mi rossz. Az intuíció az mindig irracionális. Az emberek nem tudják megmagyarázni, miért úgy határoznak. A gyermekek például mindig tudják, mit akarnak és mit nem, de nem tudják megmondani, miért.

A filozófia arra kérdez rá, hogy miért döntöttünk amellett, amire irracionális módon letettük a voksunkat. És miután megtaláltuk az okokat, az érveket, lehet, hogy arra a következtetésre jutunk, hogy változtatnunk kell a döntésünkön. Ez a filozófia küldetése. Tehát intuíció alapján, irracionálisan kezdjük, aztán feltesszük a kérdést, hogy miért? Gondolkodunk felőle, és aztán lehet, hogy változtatunk, hogy végül máshogy döntünk.

Nagyon érdekes, hogy Mózes Törvényében soha nem találkozunk olyan felszólítással, hogy „Higgy Istenben!”, csupán olyannal, hogy „Féld Istent!” vagy „Szeresd Istent!”. Vajon miért van ez így?

– Amikor a Tóra azt mondja, hogy féld Istent, akkor azzal azt mondja, hogy félj attól, hogy bármi rosszat tegyél, félj attól, hogy bántsd az embertársadat. Vagyis az istenfélelem parancsolata arra szólít fel, hogy ne tégy semmi rosszat, és ne okozz semmi sérelmet embertársadnak. Az Isten szeretete pedig egy olyan parancsolat, amely arra ösztönöz, hogy próbálj meg jó lenni, próbálj jót tenni. De az Istenben való hit, az Istenben való bizalom nem lehet parancsolat, mivel nem alkalmas arra, hogy rábírjon, rákényszerítsen valaminek a megtételére.

Ha egy ember nem hisz, lehet, hogy jó oka van rá, esetleg úgy érezheti, most éppen nem gondolom, hogy hinnem kéne Istenben. De ettől függetlenül még fél attól, hogy rossz dolgokat tegyen, és igyekszik jó dolgokat tenni. Tehát úgy gondolom, hogy a hit, illetve az istenfélelem és Isten szeretete különböző kategóriák.

Akkor a Héber Szentírás alapján mit nevezhetünk Istenben való hitnek?

– Az Istenben való hit azt jelenti, hogy hiszel abban, hogy Isten törvényei, ígéretei valóra válnak. Szövetségben vagy Vele, és ha ebben a szövetségi kapcsolatban megteszed a rád eső részt, akkor Ő is megteszi a maga részét, és számodra, a családod, nemzeted számára jó életet biztosít.

Korábban írt egy könyvet Izraelről, melyben a posztcionizmus problémáját tárgyalja. Hogy látja jelenleg az izraeli társadalomban a posztcionizmus és a neocionizmus helyzetét? Szükség van ma arra, hogy az emberek cionisták legyenek? Van a cionizmusnak jövője? És milyen jövő vár Izraelre?

– A cionizmus abba vetett hit, hogy kell, hogy legyen egy zsidó állam valahol a világon, de lehetőség szerint Izrael földjén. És sok olyan ember van ma Izraelen kívül – és néhány Izraelben is, főképp az értelmiségiek között –, akik úgy gondolják, hogy nincs szükség zsidó államra, hogy zsidó államban gondolkodni valamiféle rossz és erkölcstelen dolog. Főképp a professzorok, vezető értelmiségiek gondolják így, nem a zsidóság többsége. De ez veszélyes dolog, mert ezek a professzorok tanítják a jövő nemzedékeit. És bár jelenleg nincs nagy erejük, a jövő befolyásolására viszont nagy hatásuk lehet. Nagyon fontos tehát, hogy olyan értelmiségieket, tanárokat, professzorokat, tudósokat, rabbikat neveljünk ki, akik értik, hogy miért alapítottuk ezt az államot.

De ma, amikor Izrael Állam létezik, mi ad a cionizmusnak tartalmat? A posztcionisták azt mondják: a cionizmus elérte a célját, a továbbiakban nincs rá szükség.

– A cionizmus jelenlegi tartalma ugyanaz, mint ami eddig is volt. A cionizmus egyrészről azt jelenti, hogy a zsidókat Izrael földjére hozzuk, felépítsük az országot és fizikai értelemben erőssé tegyük. Másrészről pedig azt jelenti, hogy spirituálisan is fel kell építenünk. Ez egybecseng azokkal a bibliai elképzelésekkel, melyek szerint léteznie kell a zsidó nemzetnek, hogy a zsidó embereknek össze kell gyűlniük, és fel kell építeniük az országot mind fizikailag mind spirituálisan, és ezzel valami nagyon fontosat adhatunk a világ többi részének is. Ez sok időt igényel, de azért tesszük, mert látjuk, hogy Isten segít minket, és ezért nagy reménységünk van.

Ma Izrael nem egy teokratikus, nem egy tórai jellegű állam, a zsidók meglehetősen lehetetlen helyzetben vannak. Izrael földjén élnek, ahol meg kellene, hogy tartsák a Tórát, ugyanakkor nincs Templom, nincsenek áldozatok. Mózes Törvénye szerint ha Izrael nem engedelmeskedik maradéktalanul Isten parancsolatainak, szétszóratás vár rá…

– Nem gondolnám, hogy Isten olyat vár el tőlünk, amit nem tudunk megcsinálni. Mindennek a megfelelő időben kell megtörténnie. Azok a kísérletek, melyek a zsidókat korábbi időszakokban akarták visszahozni Izrael földjére, sikertelenek voltak. A megfelelő dolgokat kell tennünk. Nem tudunk mindent kontrollálni, nincs minden a mi befolyásunk alatt. Amit tehetünk, az az, hogy mindig a legjobbat tesszük.

Nem gondolom, hogy már készen volnánk arra, hogy a Templomot felépítsük. A Templom az után fog felépülni, miután megbékéltünk a szomszédainkkal. Ez is a hitünk része.

A zsidók Izrael földjére való visszatérésének bibliai elképzelése több szakaszt különböztet meg egymástól. Először fizikálisan kell visszatérnünk, ezt követően békét kell teremtenünk a  szomszédainkkal, s csak azután fogjuk tudni felépíteni a Templomot, amely Izrael és a többi nemzet közti béke szimbóluma lesz.

Na, de hiába akarnak Önök békét, ha egyszer a szomszédaik meg akarják Önöket ölni?!

– Igen, néhányuk meg akar minket ölni, de nem mindegyikük. De amíg ez így folytatódik, addig nem lesz Templom.

Dávid sem építette fel a Templomot, mert egész életében harcolt. A fia, aki utána jött, ő építette fel a Templomot. Először tehát a békét kell kérnünk, s csak utána építhetjük fel a Templomot – a szomszédaink hozzájárulásával.

Azt írja, Izrael példa kell, hogy legyen a nemzetek számára. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a nemzetek kriminalizálják Izraelt a médiában, bojkottálják az izraeli árukat, nem hallgatják meg Izrael tanácsát. Netanjahu történelmi beszédet mondott az Egyesült Államokban az iráni atomprog­ram­mal kapcsolatban, mégse nagyon volt foganatja. Mit ért akkor azon, hogy Izrael példa kell, legyen a nemzetek számára? Hogyan tud példává lenni ilyen körülmények között?

– Minden körülmények között tudunk példát mutatni. Például azzal, hogy sivatagjaink vannak, és azokat művelhető földdé tesszük. Mindenek előtt gondozzuk – miközben más nemzetek nem gondozták –, mert van látásunk, álmunk azzal kapcsolatban, hogy a sivatagot művelhe­tő földdé tesszük, aztán vizet „teremtünk” a technológia segítségével. Ezzel példát mutatunk a nemzeteknek, hogy hogyan tehetik a sivatagot termő földdé.

Izrael sivatagos ország. A múlt évben számos új technológiai fejlesztésnek köszönhetően teljesen önellátóvá vált a víz tekintetében. Ezeknek az új technológiáknak a segítségével olyan helyen is víz teremthető, ahol addig nem volt. Továbbra is vannak hiányaink, nem kevés: a kormány minden évben hirdetményekben kéri az embereket, hogy próbáljanak spórolni, és minél kevesebb vizet használjanak. De a probléma megoldódott! Ez példa a nemzeteknek! Ezenkívül nagyon sok más esetet is tudnék mondani. Igen, példának kell lennünk minden téren, és bár kis ország vagyunk, és időn­ként háborúban állunk, de már most nagyon sok mindenben tudunk példaként szolgálni.

Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de mint politikaelmélettel foglalkozó tudós, mégis mit gondol a migrációról, Európa jövőjéről?

– A nyugati politikaelméletben semmi olyat nem találunk, ami bármely nemzettől megkívánná azt, hogy sok millió embert fogadjon be egy idegen kultúrából. Olyan kultúrából ráadásul, amely legalábbis részben arra törekszik, hogy kárt okozzon a befogadó országoknak. Tehát, azok az érvek, amelyek azt hangoztatják, hogy erkölcstelen dolog nem befogadni emberek millióit a Közel-Keletről, egész egyszerűen értelmetlenek. Az ilyen érveknek nincs hagyománya a nyugati politikai filozófiában.

Úgy gondolom, hogy a nemzeteknek kötelességük segíteni egymást – alapvető emberi kötelesség, hogy segíts ott, ahol segíteni tudsz. De a szükségben lévő emberek segítésének kötelezettsége nem azt jelenti, hogy kötelesek vagyunk milliókat befogadni egy gyakran erőszakos kultúrából. De egyébként segítenünk kell nekik.

A programjuk, tevékenységeik alapján Ézsaiás próféta szavai jutnak eszembe, aki azt mondja: „És lesz az idők végén, szilárdan fog állni az Örökkévaló házának hegye a hegyek élén és felülemelkedik a dombokon, és özönlenek hozzá mind a nemzetek. És mennek számos népek és mondják: Gyertek, menjünk föl az Örökkévaló hegyére, Jákób Istenének házához, hogy tanítson bennünket útjaira, hogy járjunk ösvényein! Mert Cionból ered a tanítás és az Örökkévaló igéje Jeruzsálemből.” (Ézs 2:2–3) Úgy tűnik, hogy az Önök tevékenységének van egyfajta eszkatológiai aspektusa is, hiszen a Tóra tekintélyét kívánják helyreállítani, a Héber Biblia eredeti tanításai után kutatnak, s azt közismertté kívánják tenni az egyetemeken szerte a világon, s úgy gondolják, mindez a nemzetek hasznára válik...

– Nyáron ötezer keresztény előtt tartottam egy előadást Washingtonban, s ugyanezt az idézetet olvastam fel héberül. A válaszom tehát igen, így gondolom. Ez a mi látásunk.

Köszönöm a beszélgetést!

(Forrás: Hetek)