Európa válságának okait elemzi, és Izraelnek az új helyzetben követendő stratégiáját vázolja fel egy ismert izraeli politikai elemző. Mint írja, Izraelnek szembe kell néznie azzal, hogy ma olyanok árulják el Európában, akiket évtizedeken keresztül a zsidóság támogatott, és olyanok állnak ki mellette, akiktől eddig a zsidók ideológiai okok miatt elfordultak. Az önvédelemnek azonban pragmatikusnak kell lenni, és ahogyan az eltérő vallási nézeteket valló evangéliumi keresztényekkel jól működő szövetséget tudott kialakítani Izrael és a zsidóság, úgy ma meg kell fontolni a nem-antiszemita európai populista pártokkal és mozgalmakkal is az együttműködést - írja "A változó Európai Uniónak új szövetségekre van szüksége” című a Jerusalem Postban megjelent elemzésében Isi Leibler, akinek publicisztikáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

A muzulmán “menekültek” tömeges migrációja Nyugat-Európába a történelem egyik legjelentősebb globális demográfiai felfordulását eredményezheti.

Szenvedélyes érzelem megnyilvánulások közepette az európai vezetők feladták a értelmes gondolkodás igényét és az önbecsülésüket. Hacsak nem fordítják vissza ezt a hullámot,

a migrációs népmozgás visszafordíthatatlanul alááshatja azt a nyugati kultúrát, ami az európai civilizáció alapja volt.

A becslések szerint további 8-10 millió - túlnyomórészt muszlim - ember készül Európába a Közel-Keletről és Észak-Afrikából.

Németországban már most is több mint hat millió muszlim él, és nagy többségüknek nincs szándékában integrálódni. Csak az elmúlt évben egy millió új migránst kellett a németeknek befogadniuk. A közvélekedéssel ellentétben legtöbbjük nem menekült és még csak nem is Szíriából érkezik, hanem fiatal muszlim férfi migráns, akik jobb életet keresnek maguknak. Az arab országok, beleértve a gazdag Öböl-országokat, “biztonsági okokból” nem hajlandók befogadni őket, bár a szaúdiak megígérték, hogy legalább 20 új mecsetet építenek Németországban.

A muszlim migráns népesség között nagy számban találhatók bűnözők, és a szilveszter éjszaka Kölnben valamint más városokban történt rémisztő tömeges szexuális támadássorozat megrázta a bennszülött lakosságot. A média, a politikusok és még a rendőrség is azonban inkább bagatellizálta a támadások súlyosságát, nehogy felhívják a figyelmet ezeknek a “migránsoknak” a társadalomellenességére és ezzel a bevándorló-ellenes közhangulatot erősítsék. Mindezt annak a ténynek ellenére, hogy 2015-ben a migránsok által elkövetett bűncselekmények becsült száma meghaladta a 400.000-et, ami 80 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Az is jól látszik már, hogy van hatása a jellemzően muszlim szélsőségesek által súlykolt demokrácia-ellenes agitációnak.

A muszlimoknak már a legutóbbi hullám előtt gyakorlatilag sikerült az iszlamofóbia vádjával elhallgattatni minden kritikát az iszlám radikalizmussal szemben.

Közben eltűrték a muszlim gyűlölet-szónokok által vezetett demokrácia-ellenes és vadul antiszemita demonstrációkat és ezek ma már magától értetődőnek számítanak.

Aggodalmat jelent az is, hogy a migráns népesség közé számos dzsihadista keveredett, akik olyan alvó ügynökökként viselkednek, akiket az Iszlám Állam tetszés szerinti időpontban aktiválhat. És akkor még nem is említettük a kulcsfontosságú európai városokban működő helyi szélsőséges mollák által kinevelt sok-sok dzsihadistáról.

Hiába riasztó azonban a migráció Európa jövőjét érintő hatása, a legtöbb vezető mégis tudomást sem akar erről venni. Angela Merkel német kancellár, aki az egyik legjobb háború utáni európai vezető volt, úgy tűnik, elveszítette a fonalat, és feltehetően meg van győződve arról, hogy ezeknek a migránsoknak a befogadása hozzásegíti Németországot ahhoz, hogy megszabaduljon szerencsétlen múltjától. Valójában azonban a bűnözés jelentős növekedése mellett van egy további veszély is: a legtöbb migráns ugyanis egyetért két fontos alaptételben: fanatikusan demokrácia-ellenesek és szenvedélyesen gyűlölik a zsidókat, amire gyerekkoruktól kezdve szították őket.

Merkel kancellár, akit filoszemitának tartanak, a befogadásukkal önkéntelenül a lehető legnagyobb lökést adta a németországi antiszemitizmusnak.

Abszurd feltételezés az, hogy ezek az új migránsok integrálódni fognak. Európának nem sikerült a muszlim bevándorlók előző nemzedékeit sem integrálni és még sokkal kevésbé valószínű az, hogy képesek lesznek erre ma, amikor a migránsoknak egy keményebb és ideológiailag elkötelezettebb hulláma érkezik.

Az európaiak sötét és nehéz jövővel néznek szembe. Minden bizonnyal számos negatív hatással jár majd az európai gazdaságokra a szociális kiadások emelkedése, ami a bevándorlók alapellátásához szükséges. Az Európai Unió súlyosan meggyengülhet, vagy akár szét is eshet.

Ez a bevándorlás a zsidókkal szemben - akiket már ma is sok államban páriaként tekintenek - további gyűlöletet szít majd és erősíti a már ma is meglévő ellenséges közhangulatot, ami a kormányokat is nyomás alatt kívánja tartani. Egyre erősödik közöttük a szándék, hogy elrejtsék a zsidó identitásukat. Különösen sötét jövő vár azokra a zsidókra, akik fenn akarják tartani a zsidó életmódjukat és úgy akarják nevelni a gyermekeiket, hogy büszkék legyenek örökségükre.

A muszlimok, baloldaliak és a hagyományos antiszemita csoportok olyan zsidóellenes méregkoktélt alkotnak, amely elviselhetetlenné teheti az európai zsidók életét.

Nem valószínű, hogy Izrael felé az európai politika javulni fog, mivel a kormányok, amelyek kénytelenek lesznek szigorúbb lépéseket tenni a belbiztonság érdekében a muszlimokkal szemben, ezt azzal kompenzálják majd a muszlim választópolgáraik felé, hogy ellenségesebb politikát folytatnak Izraellel szemben. Jól példázza ezt az Európában - különösen Franciaországban - bevezetett szégyenletes diszkriminációs politika.

Kezdetben sok európai (főként a zsidók) igyekezett nagyvonalú és vendégszerető lenni azok iránt, akikről úgy gondolták, hogy a barbár életkörülményeik elől menekülő bevándorlók. De ahogy szembesültek a valósággal, a bennszülött lakosságot elsöprő harag fogja el, amint szembesülnek az életminőségük súlyos romlásával és a migránsok megjelenését követő törvénytelenséggel. 

Ez alapvető felfordulásokat eredményez a politikai rendszerben, miután a korábban különc szélsőségeseknek tekintett bevándorlás-ellenes nacionalista csoportok hirtelen erőteljes mozgalmakká váltak. Leginkább Franciaországban látszik ez, ahol Marine Le Pen Nemzeti Frontja a legnagyobb párttá vált, és könnyen elképzelhető, hogy hatalomra is jut. Ezek az európai szélsőjobb pártok hagyományosan nem kedvelték a zsidókat, és Marine Le Pen apja, a párt alapítója, akit lánya (más szélsőségesekkel együtt) kiszorított, maga is antiszemita és holokauszt-tagadó volt.

A zsidók számára ez dilemmákat vet fel. A politikai korrektség és érzelmi okok miatt is a zsidók ódzkodtak attól, hogy ilyen pártokat támogassanak. Most azonban őrlődnek, mert a Nemzeti Front az egyetlen olyan párt, amely nem függ a muszlim szavazatoktól és amely korlátozni akarja az arabok további befogadását. Az elmúlt néhány évben ez volt az egyetlen párt, amely következetesen támogatta Izraelt - éles ellentétben a francia kormánnyal. Ugyanezzel a dilemmával szembesülnek a zsidók a legtöbb európai országban, kivéve Magyarországot és a Görögországot, ahol a populista pártok továbbra is nyíltan antiszemiták és fasiszták.

Az európai felfordulások, az új politikai képződmények, az, ahogy a baloldal és sok liberális elárulta Izraelt, az Obama-adminisztráció eltávolodása Izraeltől, a síiták és a szunniták közötti konfliktus együttesen olyan

új politikai környezetet teremtett a zsidók számára, ami alapvető stratégiai újraértékelést igényel.

Veszélyes időkben élünk és minden lépést meg kell tennünk azért, hogy megvédelmezzük magunkat. Ez azt jelenti, hogy a “tikkun olam” - a kifejezés a világ jobbá tételét jelenti - dicséretes cél, de nem előzheti meg a saját magunk biztonságát. Kötelességünk, hogy megfontoljuk a szövetséget olyanokkal, akik erősíthetnek bennünket, még akkor is, ha más területen nem értünk egyet a politikájukkal.

Ezt az elvet ma is alkalmazzuk már, jó barátainkkal, az evangéliumi keresztényekkel kapcsolatban, akik rendkívüli módon, szenvedélyesen szeretik Izraelt és a zsidó népet, de ez nem jelenti azt, hogy más vallási meggyőződésükben is osztoznánk. Ugyanezt kell érvényesnek tekinteni a konzervatív és populista politikai pártokra is. Amennyiben nem tűrnek meg maguk között antiszemita elemeket, a zsidóknak mérlegelniük kell a támogatásukat a zsidó szempontok és Izrael érdekében.

Inkább racionálisan kell eldönteni azt, hogy kit támogassanak, mintsem, hogy ösztönösen azokra szavazzanak, akik folyamatosan elárulják őket.

Ugyanez vonatkozik Izraelre nemzetközi viszonylatban. Az Egyesült Államok hosszú távon Izrael legjobb barátja és legfontosabb szövetségese marad. Reméljük, hogy a következő elnök figyelembe veszi majd az Izrael iránt pozitív amerikai közvéleményt és visszafordítja Izrael utóbbi időben tapasztalt nemzetközi elszigetelődésének folyamatát, és helyreállítja a két ország közötti szoros kapcsolatokat.

De figyelembe véve az Obama-kormányzattal való tapasztalatainkat, kulcsfontosságú, hogy szélesítsük a szövetségi köreinket.

Valószínűtlen, hogy az Európai Unió Izrael barátjává válik, viszont várható, hogy gyengülni fog, mint központi erő, ezért arra kell törekednünk, hogy erősítsük kapcsolatainkat az egyes európai államokkal.

A közelmúltban történt kapcsolat-erősítés Görögországgal és Ciprussal - amelyek korábban ellenséges viszonyban voltak velünk - jó példa erre. Szintén rendkívül pozitívak - bár nagyon kényesek - kapcsolataink az oroszokkal és más kelet-európai országokkal.

Rendkívüli előrelépést sikerült elérni három nagy ázsiai országgal - Indiával, Kínával és Japánnal - is, amelyekkel ma nagy kereskedelmi forgalmat bonyolítanak el Izraellel.

Végül pedig a szíriai zűrzavar, az iráni fenyegetés és az ISIS megjelenése nyomán Izrael közel került ahhoz, hogy hallgatólagos szövetséget kössön Egyiptommal és egyes Öböl-menti országokkal. Ironikus módon ez utóbbiak között van Szaúd-Arábia is, amely világméretekben a vahabbizmus és számos iszlám szélsőséges eszme forrása. Aniszemitizmusuk változatlan, de Irán és az ISIS fenyegetésével szembeni átmeneti szövetségek ilyen furcsa párokat is eredményezhetnek. 

Annak ellenére, hogy a diaszpóra zsidóságával szemben burjánzik az antiszemitizmus, különösen Európában, és nyilvánvaló az ENSZ-ben valamint más nemzetközi testületekben az Izrael-ellenes elfogultság, objektív tény, hogy Izrael ma erősebb helyzetben van, mint bármikor. A zsidóknak és Izraelnek azonban rugalmasabbaknak kell lenni a szövetségi kapcsolatokban, mint ahogy eddig tette. Annak érdekében, hogy “og lagojim” - vagyis fény tudjunk lenni a nemzetek számára, először a saját biztonságunkról kell gondoskodnunk, és csak utána törekedhetünk a “tikkun olamra” - a világ jobbá tételére.

(Jerusalem Post, 2016. február 25.)