"Ha akarjátok, nem álom" (Herzl Tivadar)

Cionizmus

Netanjahu a világ vezetőiről: Az ENSZ-ben történelmet hamisítanak, utána Hanuka-üdvözletet küldenek

2016. december 27. - eisen64

f151206kgpo03.jpg“Nem értik az ünnep üzenetét” azok a világvezetők, akik támogatták az ENSZ BT “szégyenletes” határozatát, utána pedig szívélyes üdvözletet küldtek a Hunuka-ünnepre - írta Facebook-bejegyzésében Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

“A Hanuka célja ugyanis az, hogy megemlékezzünk a hasmoneusok görögök elleni győzelméről, aminek a csúcspontja a Templom újjászentelése volt. A felkelés csatái itt zajlottak, Modiimban, országunk közepén, a ‘zöld vonal’ (az 1967-es háború utáni tűzszüneti vonal - a szerk.) két oldalán.” - írta Netanjahu.

“A hasmoneusok megtisztították a Templomot, és meggyújtották a menórát a Templom-hegyen, azon a helyen, amiről ezek az országok az ENSZ-ben megszavazták, hogy (Izrael által) ‘megszállt palesztin terület’.

Hogyan lehetséges egyszerre hanukai jókívánságokat küldeni, miközben megtagadják a mély kapcsolatot, ami a zsidó népet a jeruzsálemi Nyugati-falhoz és más történelmi helyekhez fűzi?

- kérdezi Netanjahu, aki kijelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozata ellenére “itt vagyunk és itt is maradunk a földünkön”.

Az ENSZ BT a hanukai ünnep előestéjén 14-0 arányban megszavazta azt a határozatot, ami törvénytelennek ítélte az “izraeli megszállást”, vagyis a zsidó jelenlétet a Nyugati-parton, azaz a történelmi Júdea és Szamaria területén, valamint Kelet-Jeruzsálemben. Az ENSZ döntése értelmében megszállóknak minősülnek a Nyugati-falnál imádkozó és a jeruzsálemi Óvárosban Tórát tanulmányozó zsidók is.

western_wall_jerusalem_shavuot.jpeg

Ünnepi ima a Nyugati-falnál: Az ENSZ nagyhatalmak őket is "megszállóknak" nyilvánította 

Az Egyesült Államok Barack Obama döntése nyomán nem vétózta meg a határozatot, amelyet az ENSZ állandó tagállamai (Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország) mellett többek között Spanyolország, Japán és Új-Zéland is megszavazott.

obama_jerusalem.png

Az elmúlt hónapokban nem ez volt Obama első Izrael-ellenes állásfoglalása. Az amerikai elnök szeptember végén Jeruzsálemben járt Simon Peresz temetésén, de utána a fehér házi sajtóközleményből kihúzatta Izrael nevét, jelezve, hogy nem ismeri el a zsidó állam jogát történelmi fővárosukhoz.   

A bejegyzés trackback címe:

https://cionizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr6112075995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Maradj erős Izrael!": a Facebookon válaszolt Netanjahu Trump Twitter-üzenetére 2016.12.28. 17:22:23

A Facebookon válaszolt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Donald J. Trump Twitter-üzenetére. Az üzenetváltás apropóját az adta, hogy Barack H. Obama amerikai elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsban búcsúzóul a busz alá lökte Izraelt, amikor átenged...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása