"Ha akarjátok, nem álom" (Herzl Tivadar)

Cionizmus

Az ENSZ Jeruzsálemről: "Hazugság a zsidó múlt"

Európa megtagadja önmagát, ha elfogadja az UNESCO-határozatot

2016. július 17. - eisen64

o-jerusalem-temple-mount-facebook.jpgMélyen sérti a zsidó és a keresztény hívőket az UNESCO határozat-terve Jeruzsálemről, amely kizárólagosan muszlim vallási helynek nyilvánítja a Templom-hegyet, és környezetét, beleértve a Siratófalat (Nyugati-falat) is. Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének határozata meghamisítja a történelmet - írja a Dore Gold, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója az UNESCO Világörökség Bizottságának tagjaihoz intézett nyílt levelében.   

Tovább

Theresa May Izrael legjobb barátja lehet Európában

Az új miniszterelnök védelmet és biztonságot ígért a brit zsidóknak

 may_juif.jpg

Az új miniszterelnök, Theresa May “a brit történelemben valószínűleg a leginkább zsidóbarát kormányfő” - írja a Haarec. A párizsi zsidó célpontok elleni terrortámadások után “Je Suis Juif” feliratú táblával kiállt a zsidó közösség mellett, és kijelentette: “Zsidó polgártársaink nélkül Britannia nem lenne Britannia”. Belügyminiszterként eltöltött 6 éves szolgálata során pedig határozottan fellépett antiszemita gyűlöletkampányok és radikális muszlim hitszónokok ellen.

Tovább

Pajor Tamás: Mondjunk együtt nemet Dániel Péter gyalázkodásaira!

Nyílt levél a magyarországi zsidósághoz

pajor-tamas-jobbik-marcius-15.jpgNyílt levélben fordult a magyarországi zsidósághoz és minden jóakaratú emberhez Pajor Tamás dalszerző-énekes, Dániel Péter ügyvédnek a magyar válogatottat és magyar szurkolókat - végső soron az egész nemzetet - gyalázó nyilatkozataival szemben. Ami biztató: a felhívást egy óra alatt több mint ezren támogatták. (Nem ismételnénk el, miket mondott Dániel, aki kíváncsi rá, Facebook-oldalán megtalálja szégyenletes nyilatkozatát, és válogatott trágárságait, amit az őt bírálóknak válaszolt.)

Tovább

Kettős Mérce: Pajor Tamás letiltott nyílt levele TGM-nek

Miért hagy ki a progresszív, jogvédő értelmiség empátiája Izraellel kapcsolatban?

pajor-tamas-jobbik-marcius-15.jpg

Nyílt levelet írt Pajor Tamás Tamás Gáspár Miklósnak, a Kettős Mérce blogon megjelent cikke nyomán. Az énekes-dalszövegíró több évtizedes ismeretségük alapján szólítja meg TGM-et, és vitázik vele arról, milyen forrásokból táplálkozik a mai anticionizmus, miért van kettős mérce Izraellel szemben és mi ebben a jogvédő, írástudó értelmiség felelőssége. A Kettős Mérce visszautasította Pajor véleményének közlését, aki ezt követően a nyílt levelét - amit a 168óra publikált - közzétette Facebook-oldalán. Íme:

Tovább

Aki azt hitte, Irán megváltozott: íme, a holokauszt verseny díjnyertes rajzai

Így leckézteti a perzsa állam a nyugatot

iran_kulondij.jpgKihirdették a teheráni Holokauszt-rajzverseny eredményét. Az első díjat egy antiszemita francia karikaturista vitte el, de a többi díjazott alkotás üzenete is egyértelmű. Az először Mahmúd Ahmadinedzsád akkori elnök által 2006-ban meghirdetett versenyt tíz év után rendezték meg ismét, immár az Irán elleni szankciók és a nyugati hatalmakkal aláírt atomegyezmény után. A szervezők az iráni kulturális és vallásügyi minisztériummal egyeztetve tartották meg a rendezvényt. (Címlapkép: a különdíjas alkotás)

Tovább

Egyetemi intifáda San Franciscóban: náci karlendítéssel fogadták a jeruzsálemi polgármestert

A palesztin-párti diákok Izrael megsemmisítését követelték

barkat.jpgEgy csoport diák zavarta meg Nir Barkat jeruzsálemi polgármester előadását a San Francisco-i Állami Egyetemen. A palesztin zászlókkal és sálakkal felszerelkezett tüntetők náci karlendítéssel skandáltak, többek között Izrael megsemmisítését követelve - számolt be a Jerusalem Post. Az egyetem vezetése semmit nem tett annak érdekében, hogy megakadályozza az Izrael-ellenes uszítást.

Tovább

Megszállás vagy országépítés?

Az izraeli telepek a nemzetközi jog nézőpontjából

insediamenti_settlement-e1352282526340.jpgAz Izraellel szemben leggyakrabban megfogalmazott vád ma a palesztin területek „megszállása” és az „illegális telepek építése”. A Ciszjordániában, az ősi Júdea és Szamária területén alapított települések illegális, gyarmatosító jelenségként történő leírása figyelmen kívül hagyja a probléma valódi komplexitását, a régió történelmét, valamint az egyedi jogi körülményeket.

Tovább

Jerusalem Post: Európa válsága miatt Izraelnek új szövetségeseket kell keresni

Nem az ideológia, hanem a kölcsönös védelem és támogatás az alap

201233114493313734_20.jpgEurópa válságának okait elemzi, és Izraelnek az új helyzetben követendő stratégiáját vázolja fel egy ismert izraeli politikai elemző. Mint írja, Izraelnek szembe kell néznie azzal, hogy ma olyanok árulják el Európában, akiket évtizedeken keresztül a zsidóság támogatott, és olyanok állnak ki mellette, akiktől eddig a zsidók ideológiai okok miatt elfordultak. Az önvédelemnek azonban pragmatikusnak kell lenni, és ahogyan az eltérő vallási nézeteket valló evangéliumi keresztényekkel jól működő szövetséget tudott kialakítani Izrael és a zsidóság, úgy ma meg kell fontolni a nem-antiszemita európai populista pártokkal és mozgalmakkal is az együttműködést - írja "A változó Európai Uniónak új szövetségekre van szüksége” című a Jerusalem Postban megjelent elemzésében Isi Leibler, akinek publicisztikáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Tovább

Bernie Sanders: Az első zsidó jelölt, aki előválasztást nyert Amerikában

Hitler miatt döntötte el, hogy politikus lesz

20150702_bernie_sanders_ap_1160_956x519.jpgBármeddig is jut az elnökválasztási versenyben Bernie Sanders, máris történelmet írt: ő ugyanis az első amerikai zsidó származású politikus, aki előválasztást nyert egy államban, így hivatalos delegátusokkal rendelkezik a nyári demokrata jelölőgyűlésre. Sanders közép-európai származású, apja Auschwitztól nem messze született, de 1921-ben elmenekült Lengyelországból. Csak a háború után tudta meg, hogy szinte a teljes családját kiirtották a holokauszt idején.

Tovább

Zsidó filozófiai teológia: Akard keresni az igazságot!

Interjú a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökével

dr_joram_chazoni.jpg

Nagy pakkokkal érkeznek zsidó fiatalokkal együtt a nemzetek ifjai is a világ minden tájáról, hogy a Héber Szentírást tanulmányozzák, majd egy nemzetközi konferencián a világ vezető tudósait, professzorait hallgassák a témában. A megközelítés újszerű. Nem kritizálni, nem szétcincálni kívánják a szöveget, hanem azt teljesen hitelesnek fogadva el úgy, ahogy van, a különféle tárgyterületekhez kapcsolódóan annak valódi, eredeti mondandóját keresik, mely aztán a világ minden táján egyaránt hasznosítható. A program fő szervezőjével, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökével, Dr. Jórám Cházóníval beszélgetett Jeruzsálemben Finta Szilvia.

Tovább
süti beállítások módosítása