"Ha akarjátok, nem álom" (Herzl Tivadar)

Cionizmus

Soros és Izrael: a zsidó állam ellenségeit támogatja az anticionista milliárdos

Nyitott társadalom radikális muszlimoknak

2017. december 03. - eisen64

soros-anti-israel-800x416.pngSoros befektetésének célja nem más, mint megingatni Izrael státuszát, bátorítani az izraeli arabok radikalizálódását és nem utolsó sorban támogatni a különböző nemzetközi fórumokon (ENSZ, EU) történő Izrael ellenes fellépését.

Izrael  legnagyobb példányszámú napilapja, az Israel Hayom beszámol arról, hogy a törvényelőkészítő bizottság asztalára került Miki  Zohár (Likud) kezdeményezésében az u.n. “Soros törvény” (חוק סורוס) munkapéldánya.

A törvénytervezet lényege, hogy gátat vessen a világszerte Izrael ellenes tevékenységet folytató szervezetek, egyesületek Soros György pénzmágnás általi támogatásának. A tervezet egyértelműen leszögezi, hogy elérkezett az idő azon csoportosulások tevékenységének megakadályozására, melyek aláássák a kormány tekintélyét, rágalomhadjáratot indítanak Izrael ellen és elvitatják azon jogát, hogy megvédje önmagát.

Az NGO “Monitor” felmérése szerint 2012-2015 között Soros mintegy 6.3 millió sekelt fektetett be különböző egyesületek működésébe, valamint az elmúlt évben (2016) az u.n. nyitott társadalom alapítványba.

A számok minden leírt szónál többet mondanak:

Tárgyi időszakban az ADALAH (arab kisebbségi jogok Izraelben) támogatása elérte a 2.566.596 sekelt, a BECELEM-é (civil emberi jogi szervezet) 841.653 sekel volt. Az IR AMIM (a hírhedt sátorváros Tel-Aviv főutcáján) 734,994 sekel támogatásban részesült, míg a GISHA (a palesztinok szabad mozgására – kiemelt tekintettel a gázai lakosokra – létrejött emberi jogi szervezet ) 704.360 sekelben.  A Yes Din (önkéntesek az emberi jogokért) 471.250 sekel, a Machszom Watch (ellenőrző pontok eltörlése) 383.320 sekel támogatást élvezett. Az Aguda leZhujot  le-ezrah (Izrael jogsértő tevékenysége elleni fellépés az általa ellenőrzött területeken) 305.107 sekel támogatást kapott, a Sovrim Stika (Megtörjük a hallgatást) 295.766 sekelt, míg a MUSZAWA 91.407 sekelt.

showimage.jpeg

A felmérésben nem szerepel Soros BDS mozgalmat támogató tevékenysége, mivel az nem izraeli bejegyzésű alapítvány.

Soros befektetésének célja nem más, mint megingatni Izrael státuszát, bátorítani az izraeli arabok radikalizálódását és nem utolsó sorban támogatni a különböző nemzetközi fórumokon (ENSZ, EU) történő Izrael ellenes fellépését.

Információk szerint a Soros által támogatott palesztin szervezetek – melyek között vannak hivatalosan be nem jegyzettek is – közül nem egy tagadja Izrael létezéshez való jogát és részt vesz a BDS mozgalom globális, Izrael ellenes kampányában.

Soros egyik kiemelkedő támogatottja a Új Izrael szervezet (Keren haHadasa leIsrael), melyet tárgyi időszakban 830 ezer dollár támogatásban részesített és a MOLAD (a közvélemény politikai támogatásának megnyerésére alakult szervezet alapvetően a települések gazdasági ellehetetlenítésére, az izraeli “megszállás” elleni demonstrációkra helyezi a hangsúlyt) pedig 200 ezer dollárt kapott.

(Forrás: LehárBlog / Új Élet)

A bejegyzés trackback címe:

https://cionizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr513412835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása