Az Izraellel szemben leggyakrabban megfogalmazott vád ma a palesztin területek „megszállása” és az „illegális telepek építése”. A Ciszjordániában, az ősi Júdea és Szamária területén alapított települések illegális, gyarmatosító jelenségként történő leírása figyelmen kívül hagyja a probléma valódi komplexitását, a régió történelmét, valamint az egyedi jogi körülményeket.

Ciszjordánia, a történelmi Júdea és Szamária zsidó településeit gyakran modern jelenségként írják le. Valójában már évezredek óta laknak itt zsidók, és

e tény legitimitását a Nemzetek Szövetsége által elfogadott 1922-es mandátum is elismerte, amely lehetővé tette Izrael Állam létrejöttét a zsidó őshazában.

Történelmi szempontok

A zsidó nép Palesztinához fűződő történelmi kötelékeinek és a nemzeti hazájának újraalapítására irányuló jogának elismerését követően a mandátum hatodik cikkelye az alábbiakat köti ki:

„Palesztina kormányzata a többi társadalmi csoport jogainak tiszteletben tartása mellett elősegíti a zsidók bevándorlását, valamint a 4. cikkelyben megjelölt Zsidó Hatósággal együttműködve támogatja zsidó települések alapítását e területeken, beleértve a közcélokra nem használt állami földeket is.”

Egyes zsidó települések, mint például Hebron, az oszmán uralom évszázadai alatt is léteztek, míg mások, mint a Jeruzsálemtől északra található Neve Jaakov, a dél-júdeai Gus Ecion telep, valamint a Holt-tengertől északra élő közösségek Izrael Állam létrejötte előtt, a brit mandátum ideje alatt alapultak meg, a Nemzetek Szövetségének jóváhagyásával.

A Kfar Ecion kibuc 1947-ben, a telepet egy évvel később a jordániai megszálló hadsereg elpusztította

Sok, jelenleg is létező izraeli telep régi zsidó közösségek lakhelyein alapult újra. Ez a tény kifejezi a zsidó nép mély történelmi és jelenkori kötődését e vidékhez, amely civilizációja bölcsőjeként és a héber szentírás kulcsfontosságú eseményeinek helyszíneként is szolgált.

Jelentős részük olyan helyeken található, ahonnan arab seregek vagy milíciák erőszakkal elüldözték vagy lemészárolták a helyi zsidó lakosságot.

Így történt például Hebron ősi zsidó közössége esetében is 1929-ben.

Az 1937-es jeruzsálemi arab pogrom elől az Óvárosból menekülő zsidó családok

Nézzen további archív fotókat a Jeruzsálem múltjából. 

Több mint egy évezreden át csupán egyetlen kormányzat, a tizenkilenc éves jordániai megszállás alatt (1948–1967) volt tilos a zsidó telepek létrehozása, mivel ekkor halállal büntették azt, ha valaki zsidóknak adott el földet. Izrael Jordánia általi 1948-as fegyveres megszállásának sosem volt nemzetközi legitimitása. Ez az invázió nem tehette semmissé a zsidók azon jogát, hogy otthont teremtsenek e területeken, így ezzel továbbra is rendelkeznek.

A humanitárius jogi szempontok

A nemzetközi hadijog és humanitárius jog tiltja államok lakossági csoportjainak áthelyezését más, fegyveres erővel elfoglalt országok területére. Ezt az elvet tükrözi a negyedik genfi egyezmény 49(6)-os cikkelye, amelyet 1949-ben ratifikáltak a második világháború eseményeire reagálva.

Ahogyan a Nemzetközi Vöröskereszt az egyezményről közreadott hivatalos megjegyzései is megerősítik, e gondolat célja az volt, hogy meggátolja a helyi lakosság kitelepítését, beleértve a népcsoportként történő létezésükre gyakorolt veszélyeket is. Ez utóbbiak alá tartoznak például a Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon a háború alatti áttelepítések során történtek. Az, hogy zsidók önkéntes alapon otthonokat és közösségeket alapítanak őseik hazájában, palesztin közösségekkel együtt élve, nem egyezik a negyedik genfi egyezmény 49(6). cikkelyében leírt erőszakos kitelepítések meghatározásával. E tény független attól, hogy az egyezmény vonatkozik-e a Ciszjordániához hasonlóan legitim, szuverén állam fennhatósága alá korábban nem tartozó területekre.

Izrael által egyoldalúan, a béke érdekében átadott területek

Eugene Rostow, az Egyesült Államok politikai ügyekért felelős volt államtitkára szerint: „a zsidóság azon joga, hogy a régióban letelepedhessen, minden téren egyenértékű a helyi lakosság ottéléshez való jogával” (American Journal of International Law, 1990, 84. évf., 72. old.). Az elfoglalt, szuverén területekre irányuló erőszakos kitelepítésre vonatkozó 49(6). cikkelyt nem szabad úgy értelmezni, mint ami gátolja, hogy önszántukból térjenek vissza leszármazottak abba az őshazába, ahonnan őseiket elüldözték. A cikkely azt se tiltja, hogy olyan területre költözzenek emberek, amely nem tartozott egy szuverén állam alá sem, és magántulajdonban sem volt.

Érdemes ebből a szempontból megjegyezni, hogy a ciszjordániai izraeli települések létrehozását szigorú vizsgálati folyamat előzte meg, amelyet Izrael Állam Legfelsőbb Bírósága felügyelt. E vizsgálattal szemben fellebbezni lehet, és ez a biztosítéka annak, hogy illegálisan magánterületen ne lehessen településeket alapítani.

Ahogy a telepek nem sértik a negyedik genfi egyezmény 49(6). cikkelyét, éppúgy nem számítanak az egyezmény „súlyos megsértésének” vagy „háborús bűntettnek”, ahogy azt egyesek állítják.

Még ha abból az elképzelésből indulunk is ki, hogy a létrejöttük ellenkezik a 49(6). cikkellyel, be kell látnunk, hogy az egyezmény ilyen jellegű megsértését súlyosként vagy háborús bűnként meghatározó intézkedéseket csak az 1977-es kiegészítő protokollokban vezették be. E kitételek arab államok nyomására jöttek létre, és az említett dokumentumot Izrael és több más, kulcsfontosságú állam sem írta alá, így az nem tükrözi az elismert nemzetközi joggyakorlatot.

Jogi szempontból Ciszjordánia vitatott területnek számít, amelynek tulajdonjogát béketárgyalások során kell tisztázni. Izrael és a palesztin oldal egyaránt elkötelezte magát e megoldás mellett. Nem pusztán történelmi zsidó gyökerei és a hosszú ottélés alapján formálhat jogot Izrael a régió birtoklására, hanem azért is, mert a Nemzetek Szövetsége mandátumában e területet a zsidó állam részeként jelölték meg, és megerősítették Izrael jogát határai védelmére. Mi több, a terület korábban egyetlen legitim, szuverén állam tulajdonát se képezte, és önvédelmi célú háború során került Izrael fennhatósága alá. Ezzel együtt Izrael tudomásul veszi, hogy a palesztinok is igényt tartanak erre a vidékre. A két fél e probléma feloldására megegyezett arról, hogy a leendő telepek alapítását is beleértve minden függőben lévő kérdést kétoldalú tárgyalásokon fognak megoldani, és Izrael továbbra is ehhez tartja magát.

Nemzetközi egyezmények

Izrael Állam és a palesztinok által kötött kétoldalú egyezmények, amelyek a két nép kapcsolatát szabályozzák, nem tiltják a telepek létrejöttét vagy bővítését. Épp ellenkezőleg: egyértelműen megállapítják, hogy a telepek kérdését az állandó státuszra vonatkozó tárgyalások fogják meghatározni, így tükrözve azt, hogy a problémát csak más efféle kérdésekkel, például a határok és a biztonság témaköreivel együtt lehet megoldani.

A felek az 1995-ös izraeli–palesztin ideiglenes egyezményben megegyeztek arról, hogy a Palesztin Hatóság a telepek és telepesek felett semmiféle joghatósággal sem rendelkezik, és az állandó státuszegyezmény megszületéséig a telepek kizárólag izraeli fennhatóság alá tartoznak.

Egyesek azt is állították, hogy az ideiglenes egyezmény 31(7). cikkelyében foglalt, a Ciszjordánia és a Gázai övezet státuszának megváltoztatására irányuló egyoldalú lépésekre irányuló kitétel tiltja a telepek létrehozását is. Ez az álláspont teljességgel megalapozatlan. A tiltás célja az volt, hogy az állandó státuszegyezmény létrejöttéig meggátolja a terület jogi állapotának megváltoztatását, például az annektálást vagy az államiság kikiáltását. Ha az építkezésre is alkalmaznánk ezt a kitételt, mivel az mindkét oldalra vonatkozik, ahhoz a megkérdőjelezhető értelmezéshez juthatnánk, hogy az állandó státuszegyezmény létrejöttéig egyik oldal sem építhet otthonokat közösségei számára.

Zsidó hívők a Nyugati-falnál 1898-ban: 1948 és 1967 között a jordániai megszállás alatt elűzték őket

Ezt tekintve Izrael azon döntése, hogy a 2005-ös kivonulási terv kontextusában a Gázai övezet összes telepe mellett Ciszjordánia északi részében is sokat felszámolt, pusztán egyoldalú lépésnek számít, nem pedig jogi kötelezettség megvalósításának.

A Ciszjordániában, az ősi Júdeában és Szamáriában alapított települések illegális, gyarmatosító jelenségként történő leírása tehát nem veszi figyelembe a probléma valódi komplexitását, a régió történelmét, valamint az egyedi jogi körülményeket.

Az Ariel Egyetem, amely 10 ezer diákjával az egyik legnagyobb egyetem Izraelben

A régióban élő zsidó közösségek már emberemlékezet óta léteznek, és mély kötelékek fűzik őket a földhöz, amely – ahogy azt a Nemzetek Ligájának mandátuma is megerősítette – civilizációjuk bölcsője, és ahonnan őket vagy őseiket elüldözték.

A negyedik genfi egyezmény civilek elfoglalt területekre történő erőszakos áttelepítését tiltó rendelkezése nem irányult az önkéntes alapon, legitim módon megszerzett, a Nemzetek Ligája mandátuma által is Izraelnek adott, más szuverén joghatóság alá nem tartozó földön létrejött ciszjordániai zsidó települések esetének szabályozására.

Izrael és a palesztinok egyes kétoldalú egyezményei explicite rögzítik, hogy a telepek kizárólag zsidó joghatósága alá tartoznak a béketárgyalások lezárultáig, és nem tiltják a telepek létrehozását. (Forrás: MFA)